A beton kerítés alap stabil és időtálló kerítésrendszerek építését teszi lehetővé. Ráadásul igen nagy szabadságot ad az egyéni ízlésnek.

A jó kerítés titka a stabil alap

Az időtálló, stabil kerítés titka a masszív kerítés alap. Persze, le lehet verni pár karót, aztán drótot kihúzni közé, vagy bedeszkázni, ahogy régen. De kerítés alap nélkül nem lesz tartós a végeredmény.

A beton alap a kerítésnek is tartós alapot ad, emellett ülni is lehet rajta.

A kerítés alap stabilitást biztosít és ücsörögni is lehet rajta

A német romantikus író és költő, Novalis szerint minden kerítés csak azért van, hogy átmásszanak rajta. Azonban ahhoz, hogy ezt megtehessük, először meg kell építeni azt a kerítést. Igen ám, de hogyan? Ebben a cikkben ennek járunk utána.

Kerítés alap nélkül is lehet kerítésünk

Kerítést építeni sokféleképpen lehet. Hosszú időn keresztül kátránnyal bevont, kihegyezett fa oszlopokat vertek a földbe, és a köztük lévő távolságot falécekkel, dróttal vagy egyéb módon fedték le. Gyakori megoldás volt az élősövény telepítése is.

Mindkettő fenntartható, természetes megoldás, de kevéssé stabil, és igen nagy a karbantartási igénye. Főleg e két ok miatt terjedt el a – jellemzően betonból készült – (sáv)alapra épített kerítés.

Miért jó a beton kerítés alap?

  • A kerítés oszlopait tartó kerítés alap vagy lábazat nagyfokú stabilitást és tartósságot biztosít a kerítésünknek. Erre egyrészt a talaj erodáló hatása, másrészt a szél és eső folyamatos terhelése miatt van szükség. A beton alap mindkettőre megoldást jelent.
  • Mindenképp tartsuk be a lábazat-kerítésmező egyharmad-kétharmad arányát. Ez azt jelenti, hogy a lábazat magassága a teljes magasság egyharmada, míg a kerítésmező a kétharmada legyen. Ez az arány biztosítja kerítésünk esztétikus, tetszetős kinézetét. A lábazat és a kerítésmező mellett a kerítések harmadik alapvető eleme az oszlop.
  • Manapság már számtalan anyag közül (fa, fém, drótháló, beton, műanyag panel, nádfonat stb.) választhatjuk ki kerítésünk anyagát, így biztosan találunk olyat, ami illik a házunk stílusához és a környezethez is.

Először tervezzük meg

A kerítés megépítéséhez ne kezdjünk hozzá „hűbelebalázs” módjára. Először mérjünk, akár kétszer is, a mondás szerint, majd tervezzünk. Léteznek számítógépes kerítéstervező programok, amelyek jelentősen megkönnyítik a munkánkat.

Magyarországon a kerítés építése nem kötelező, és nem is engedélyköteles. A helyi építési szabályzat viszont tartalmaz pár idevonatkozó előírást.

A legfontosabbak a következők:

  • a kerítésnek teljes terjedelmében a saját telkünkön kell állnia,
  • az esetleges balesetek megelőzése érdekében sem a nagy, sem a kis kapu szárnyai nem nyílhatnak kifelé,
  • a kerítés maximális magassága két és fél méter lehet.

Ha nem vagyunk tisztában a telkünk pontos határaival, konzultáljunk a szomszédokkal. vagy kérjük a helyi földhivatal segítségét.

Kerítés építése beton alappal

Mérés, tervezés

Először a kerítés helyét kell kimérni, megjelölni a sarkokat és az oszlopokat.

A kerítés alap elkészítése

Az oszlopok tartják az egész építmény súlyát, ezért a kerítés építés lényege az oszlopok minél stabilabb elhelyezése. Az oszlopok fixálásának legstabilabb és legbiztonságosabb módja a betonozás.

A stabilitás érdekében földbe mélyített alapot kell készítenünk a kerítésünknek, vagyis ki kell ásni a beton kerítés alap helyét. Nem elég a kerítés oszlopok alá pont alapot készíteni, mert azok stabilitása jóval gyengébb, nem hasonlítható össze a sávalapéval. Vagyis a kerítés teljes hosszában alapoznunk kell.

Magyarországon a fagyhatár 50 cm, az alapunknak ennél mélyebbnek kell lennie. A kerítés alap szokásos mélysége 70–100 cm, szélessége 30 cm. (Mindig 10 cm-rel szélesebb, mint maga a kerítés.)

Ha a kerítés alapot a föld felszínénél nem tervezzük magasabbra, akkor nem szükséges a kiásott gödör zsaluzása.

A kiásott alapot töltsük fel képlékeny betonnal, ha szükséges, vasalással is erősítsük meg, majd tömörítsük.

Oszlopok beállítása

A még képlékeny betonba állítsuk bele az oszlopokat. Nagyon figyeljünk, hogy pontosan függőlegesen álljanak, ezt vízmértékkel ellenőrizhetjük. A beton megkötése után már nincs lehetőség a hibák javítására. (A kerítéstáblák behelyezésekor az esetleges dőlésszög azonnal meglátszik, és bizony a kontármunka látszatát adja. Mindaddig, amíg áll a kerítés…)

Kerítésmező felszerelése

A következő lépés a kerítéstáblák felszerelése, amennyiben kész táblákkal dolgozunk.

Ha drótkerítést készítünk, rögzítsük a feszítőhuzalokat, majd a drótfonatot is, amit az oszlopokhoz is oda kell erősíteni.

Fakerítés építésekor a befejező lépés a lécek felcsavarozása. A lécek közötti távolság befolyásolja, hogy mennyire lesz átlátható a kerítésünk.

Összegzés

A kerítés feladata, hogy megvédje tulajdonunkat és magánszféránkat. Nem mindegy tehát, hogy milyen kerítéssel vesszük körül a házunkat. Kiválasztásakor, megtervezésekor figyelembe kell venni, hogy milyen céllal épül a kerítés, mekkora a költségvetésünk és hogy mennyi időnk, energiánk van az esetleges karbantartásra.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük